Most tehát az van, hogy szeptemberig mindenképpen ide írok majd. Utána meglátjuk.

Auch wir freuen uns schon sehr auf Dich.

Ha már én nem mondok semmit, beszéljenek helyettem az álmaim.

Budapesti kereszteződés. Lefulladok, de olyannyira, hogy az autó többet egyáltalán nem indul el. A kézifék nem működik, gurulok visza, majd valahogy hirtelen megint előre kezd gurulni az autó, a kereszteződés másik oldala felé, s mig három felől folyamatosan anyáznak, én kirakott vészvillogóval kb 5tel gurulok át a kereszteződésen.

Német reptér. Útlevél ellenőrzés. Sz. Réka? Kérem jöjjön velem. Egy üres szobába visznek, leültetnek, elém nyomnak egy német nyelvtani tesztet. Addig nem mehetek tovább, amíg helyesen ki nem töltöm. Megnézik. Lesajnáló pillantások. Legalább szótárt hozott volna.

Itt egy félpár cipő, egy golyó, egy csonka szarvú szarvas, egy 3 cm magas gorilla és egy nem létező gitár hangolókulcsa mondta, majd tovább kotorászott a régi játékaim között.

Ami lehet, megváltozott nyár óta, az érzés, amit a  pakolás vált ki belőlem, mégis ugyanaz. Megint pakolok, igen, most épp ki, hat hét múlva megint be, és akkor aztán tényleg minden kifordul a helyéről.

Eléggé felpörögtek az események körülöttem. A múlt heti diplomaosztó méltő lezárása volt az eltén eltöltött négy és fél évemnek, tudniillik ugyanolyan szinvonalas volt ez is*. Főleg az tetszett, mikor az amúgy beszédhibás dékán mondta, hogy tartsuk a kapcsolatot a facebook-on. Meghogy lehet vele fényképezkedni. Pénzért.

Aztán az is jó, hogy a közéspiskolai tanárrá való avatásomat megelőző napom édesapámmal még gyorsan kimeszeljük a volt albérletem konyháját,  ahol a nagy ünnepelgetés közepette összevöröspezsgőztük** még a plafont is, persze hárman, persze egyedül meszelek, persze reggel nyolckor költöztem ki, persze előző este tízkor történt mindez, persze Murphy a nyomomban.

Aztán meg fuvarozgatom a körülöttem élőket ide-oda, és a(z empirikus kutatásomra) megfigyelésemre támaszkodva azt kell mondjam, a családtagjaim életkora fordítottan arányos azzal a sebességgel, mellyel szerintük be kell vennem egy bizonyos kanyart. És ezek az adatok valóban szignifikáns eltérést mutatnak.

* igen, ez ironikus

**ez a hivatalos verzió, mert az, hogy bornyitó híján fakanállal nyitottunk ki egy üveg vörösbort, és a dugót sikerült olyan erősen benyomni, hogy a bor mindenhova szétplaccsant, elég ciki  lenne a jogász-felsőbbrenűségi-érzéstől-szenvedő lakótársaim előtt.

Olyanok vannak, hogy diplomás vagyok, kétszeresen is, mihaszna bölcsész és semmirekellő tanár lettem. De a katarzis valahogy elmaradt. Érdekes. Viszont tegnapelőtt azt álmodtam, hogy kék vagyok és magas és a boldogan élek az erdőben a kék társaimmal meg a fehér pöttyeimmel a fejemen.

Még nincs egész két hete, hogy hivatalosan sem vagyok bölcsész, de azóta hihetetlen, számomra is feldolgozhatatlan változásokon megyek keresztül, mint például, hogy a Super Bowl után vegyél ki legalább egy fél nap szabit, mert azt muszáj lesz néznünk és a te telefonodon is van ‘augmented reality’? mert azt olvastam, hogy a HTC  G2 Hero-n van mondatok az én számból jöttek ki. A tüdőmből elindulva a légcsövemen keresztül a gégefedőmmel és a hangszalagjaimmal való találkozás  után a garatomat és a szájüregemet is elhagyták ezek a mondatok.

Máris bedarál a társadalom.

Vannak azok a mondatok, amikről mindenkinek ugyanaz jut eszébe.  Kérem, cseréljenek helyet. Ugye?

Amúgy a 3. és 7. pont kipipálva, az 5. lezsírozva, a többi meg már történelem.

Először azt gondoltam, hogy hátha mégsem, de akkor, amikor a domb tetején teljesen leblokkolva attól, hogy most nem ketten, hanem hárman vagyunk, hirtelen még azt is elfelejtettem, melyik a kuplung és alig tudtam bevenni a kanyart, akkor már biztos voltam benne, hogy de igen, és a mondat, ami  az oktatóm szájából hangzott el egy másik oktatónak, miszerint a tanítvány, aki majd elvisz téged nagyon tehetséges mégis csak annyit tesz, hogy jók a melleim.