Ezt a betűs játékot (katt!) találam ma. Olyan, mint az a Hír TV: 2 percig szórakoztató, aztán meg nagyon felidegesít. Mire ugynais kiraknál egy rövid szót, a sok hülye ellopkodja a betűid felét.
Vicces ez a tök sok tök mindenütt. Érdekes, ahogy szépen lassan minden ünnepet átveszünk a nyugati kultúrákból: ott van a Valentin napi giccsparádé meg hogy lassan már nálunk is a Télapó hozza majd a karácsonyi ajándékot, nem a Jézuska. Most meg ez a Halloween-ügy. Ez azért különösen nevetséges számomra, mert a többi szokás még úgy, ahogy elmenne itthon is, de ebben az esetben két totálisan különböző ünneplési mód keveredik össze. Dehát dö biznisz iz biznisz. Lehet árulni töklámpást a Tescoban. Meg ilyenek.
De a Halloweent azért mókásnak tartom ám! Huhú, de még mennyire! Csak itthon nevetséges. Mikor például Brithonban voltam multifunkcionális Mary Poppins, akkor mennyire be voltam zsongva én is ám a Halloweentől! Egész nap vártam már, hogy jöjjenek a környékbeli kölykök trickortreat-ezni. Köztudott ugyebár, hogy én egy jókis Hong Kong-ból bevándorolt kínai családhoz mentem gyerekpesztrálni, mert hát mit tesz az ember lánya, ha jól meg akar tanulni angolul? Hát kimegy Londonba egy kínai családhoz lakni! Hohó! Akik ráadásul nem csak átvitt értelemben néznek rá ferde szemmel. Dehát naív a 19 éves lyány, nemde?
Szóval ezek a kínaiak is faragtak töklámpást. (Azért valljuk be, ez mulatságos.) De ők azért nem vitték el a kölykeiket csokiért meg cukorért, mert nem volt rá idejük. Nagyon elfoglalt egy család volt. De hozzájuk azért jöttek mások és én nyitogattam az ajtót nagy lelkesen, kezemben egy csokikal és cukrokkal teli műanyag üsttel. Egyik alkalommal kinyitottam az ajtót, és ott állt előttem három tízeves forma Frankeinstein. És mikor meglátta ez a három Frankeinstein, hogy ebből a házból bizony nem egy pici-egyenes-fekete-kínai, hanem egy szőke-göndör-európai lép ki, hát annyira megilletődött, hogy alig tudta kinyökögni, hogy trick or treat. Nagyon bájosak voltak.
Ennyit tudok hozzáfűzni a Halloween-ügyhöz.
Olyan sok dolgot írnék ide le, ami annyira megfogott, de még csak véletlenül sem akarom, hogy valaki magára ismerjen. Az ember el se hinné, hogy mennyit tud tanulni egy 13 éves kissráctól. Ma megint gazdagabb lettem és sok mindent megértettem, amit eddig nem.
Más: Beültünk ma a hetedik osztályba és szóláncoztunk összetett szavakkal. Az volt a feladat, hogy az egyik öszetett szótól néhány lépésben el kell jutni a másikig. A kiinduló szó az volt, hogy hajópadló, a záró szó pedig a sorfal. Az én megoldásom például az volt, hogy: hajópadló – padlófényező – fényezőgép (igenis van ilyen!) – gépsor – sorfal.
Tanár felszólít egy fiút:
Fiú: hajópadló, padlófa..
Tanár néni: Padlófa? Hááát… Na jó, fogadjuk el. Hogy van tovább?
Fiú: Akkor hajópadló,padlófa, fapadló… Itt megakadtam.
Édes volt.
Voltunk ma “gyerekmegfigyelésen” egy általános iskolában. Csak annyit erről, hogy ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok után szokott eljönni az a pillanat, amikor a (túlnyomó részt pesti) 23-évesen-még-otthon-ülök-az-anyukám-főz-mos-takarít-rám-mindenem-meg-van-csak-tanulnom-kell-meg-söröznöm-és-a-seggem-ki-van-nyalva-de-sajnálom-magam-mert-nekem-szörnyű-és-fáj-az-élet-különben-meg-kultúrsznob-mást-lenéző-bölcsész-fiú-vagyok -okat legszívesebben jól lejudoznám. Mert tőlük van kiütés a nyakamon. És Te, aki ezt olvasod, örülj bazmeg, mert neked kurva jó!
És ez egy tök átlagos áltsuli volt, semmi kirívó. Csak ha veszed magadnak a fáradságot, hogy mélyebbre nézz, akkor mélyebbre is látsz.
Ja és igen bizony. Dolgozó nő lettem. Ami azért jó, mert végre normális munkám lesz, nem bébicsősz vagyok vagy multifunkcionális háztartásirobot vagy kutyasétáltató vagy áruházi csicska, hanem tra-tra-tra: nyelvtanáááár! Múlt héten mentem haza és találtam egy cetlit a kilincsen, amin az állt, hogy én keressem ezt a nyelviskolát nyelvtanítás ügyben. És szemény szerint nekem címezték. Szóval jól rámtaláltak. Szó szerint az ölembe pottyant ez az állás és egy-két hét múlva kezdek is.
Felnőttnek érzem magam, pedig nagyon nem szeretném. Igazán nem.
Ha tegnap este tudom, hogy ma reggel oszlatnak az egyetemnél, akkor nem szivatom magam azzal, hogy vizsonylag időben lefeküdjek, hogy ma ki tudjak mászni az ágyból, hanem hajnalig Hódító Hodokat nézek és alszom délig. De nem.
Most rákattantunk ugyanis a Hóditó Hódokra. A kolihálón (csoogle) leltünk rá és egyszerűen nem lehet abbahagyni. Fent van három évad. De a youtube-on is fent van rengeteg rész, ha valakinek nosztalgiázni támad kedve.
Imádom azt a szót, hogy demonstráló. Frappáns gyűjtőnév, amely precíz leírást és jellemzést ad csoportja tagjairól, csakúgy mint a Fókusz által kedvelt molett kifejezés a 150 kilós hájas debellákra. Azt is imádom. A félretájékoztatás nem egyenlő az eufemizmussal ám!
Jaés! Ami pirossal vagyon íródva, arra tessék kérem rákattintani, mert az hivatkozás. Mert senki nem kattint és a végén még jól azt hiszi mindenki, hogy hülye vagyok és feleslegesen vulgáris csupán a hecc kedvééert. Hát nem. A majmosat nem én találtam ki.
Anyukám ma kapott faludíjat. Ez azért szuper, mert bár 25 éve iskolaigazgató és mindent elintéz helyből azért eddig még senkinek nem jutott volna eszébe hivatalosan is köszönetet mondani neki, de ezt a díjat legalább már megkapta, a falusi sportkör szertárosa és a falusi önkéntes tűzoltóegyesület vezeteője is, bár tűzoltóegyesület, mint olyan, nem létezik a faluban. Aztán kapott még díjat a lovardás is, aki kijelentette hogy ez szuper, mert ő és a válallkozása nem profit-, hanem sikerorientált. De falubéli gyerek ingyen nem gyakran lovagol nála. Pénzért meg nem tud…
Emellett voltam ma október 23-ai műsoron, ahol összecsókolt a fél falu, minden második ember elmondta, milyen nagyot nőttem, hogy szalad az idő, nemrég még óvodás voltam és mi újság amúgy, választ nem vár, hol tanulok, mikor lesz már diplomám, a fiamnak már van, családalapítás? és jó egészséget.
És van új bloglink is van.
