Hátha attól, hogy leírom, majd jól betartom. Tehát akkor 2008-ban én majd….

1. Átmegyek az összes vizsgámon.
2. Heti legalább egyszer elmegyek tornázni.
3. Megírom a szakdolgozatomat.
4. Leszokom a dohányzásról. (ööö…)
5. Kitalálom, mi lesz velem, ha befejeztem az egyetemet.
6. Kevesebb ruhát vásárolok. (ööö.)
7. Lenyelvvizsgázom németből.

Ennyi.

Amúgy…

Condom: 99.9 százalékban biztonságos

Önmegtartóztatás: 99.99 százalákban biztonságos

Hát nem biztos, hogy a terhességgel és szüléssel kapcsolatos ilyen-olyan dolgaimat egy nyilvános blogban vezetném, és a műremek csúcsaként még egy szoptatásról készült remek képet is belinkelnék.

I’ve elfed myself. (Katt, de izibe!) Special thx to Radgast:)

Egyszerűen imádom a BKV-t. Tudom, már írtam néhány BKV-s bejegyzést, de egyszerűen mindig meg tudok lepnődni. Tegnap például félkómás-félhalott állapotban hallgathattuk végig a 30-as buszon, amint két tizenéves srác hangosan diskurálva felsorolta a legkülönfélébb kínzási módokat és híres hóhér-történeteket: a mára már klasszikussá vált fejre csöpögtetősdit, a kicsit durva tüdőbe vizet engedősdit, és a kedvencemet: más körömágyát fogóval lefeszegetősdit. (hogy csak a kedvenceimet emeljem ki) Ettől aztán egész nap fájlaltam a körömágyamat, amin persze más jót mosolygott. Jaés a beszélgetés csúcspontja az volt, mikori az amputált végtagok a kínzottakkal való elfogyasztásának problematikáját feszegették. De akkor leszálltak.

Ma meg, hol máshol, mint a híres-hírhedt 7-es buszon, beült velem szembe a négyes ülésre egy naaaagyon szerelmes pár. A Ferenciek terétől a Móriczig ez ment az orromtól pár centire: lány: kérek puszit, puszi, csönd csönd, kérek puszit, puszi, csönd csönd, kérek puszit, puszi csönd csönd kérek puszit, puszi csönd csönd kérek puszit, puszi csönd csönd kérek puszit, puszi csönd csönd…..

Tegnap nagyon jó volt tanítani. Kezdek örülni a mély víznek, amibe be lettem hajítva, mert így a siker értéke megsokszorozódik. Tényleg nagyon jó érzés az, hogy tudod, ezt Te tanítottad meg vagy ha érzed, kezdenek figyelni arra, amit mondassz és egyre többször igyekeznek, egyre jobban törekednek arra, hogy jó választ adjanak azok, akikből eddig csak harapófogóval tudtál bármit is kihúzni. Ez nem hangzik akkora dolognak, amekkorának ezt megélni lehet.

Igen, ilyenek jártak a fejemben, miközben a könyvtárban a kérésemre bekatalógusoztak egy könyvet soron kívül, mert a pénteki vizsgámhoz kellett és megkértem őket és ők kedvesek, és mikor szittya kifőzde, az amrikai hot-dog árus, az indiánok faszobor-árus és a cowboy zenész mellett sétálva rácsodálkoztunk a nem túl up-to-date multikultira és miközben elbambulva majdnem elloptam két almát a boltból, és erre ráeszmélve csupán két eladó előtt kiáltottam fel a kedvesemnek: hú bazmeg, ezt majdnem elloptam, s közben mintegy bizonyítékként már húztam is elő az almákat a táskámból, és mikor a metró mozgólépcsőjén összenevettünk egy fiúval, aki felfelé ment én meg lefelé azon, hogy a hangosbemondóba azt mondták bele: “Szolgálati közlemény: Krisztián gyere le!” és mikor ezt a bejegyzést írtam tíz perce és kopogott egy csúnya fiú, aki belépett és a nyitott fürdajtó miatt csak a tükörképét látta és megijed, mint ahogy mindenki meg szokott ettől, és nem ismerem őt és ő se engem, de a Dórit kereste és mikor elmagyaráztam neki, hol keresse akkor a hajam göndörségének eredete kezdte izgatni, majd feltette a kérdést, melyet csak a legbátrabbak szoktak: Megfoghatom? és aztán gratulált, és aztán elment. Nagyon apró szép érzések adódnak össze bennem néha.

Szegény Marionette, mindenképp rosszul jár! Igen, mostanában nagyon foglalkoztat Marionette sorsa, ó szegény, mit fog csinálni? Remélem, hű marad önmagához. Ó, biztosan talán.

Louise MacNeice:

Prayer before Birth

I am not yet born; O hear me.
Let not the bloodsucking bat or the rat or the stoat or the
club-footed ghoul come near me.

I am not yet born, console me.
I fear that the human race may with tall walls wall me,
with strong drugs dope me, with wise lies lure me,
on black racks rack me, in blood-baths roll me.

I am not yet born; provide me
With water to dandle me, grass to grow for me, trees to talk
to me, sky to sing to me, birds and a white light
in the back of my mind to guide me.

I am not yet born; forgive me
For the sins that in me the world shall commit, my words
when they speak me, my thoughts when they think me,
my treason engendered by traitors beyond me,
my life when they murder by means of my
hands, my death when they live me.

I am not yet born; rehearse me
In the parts I must play and the cues I must take when
old men lecture me, bureaucrats hector me, mountains
frown at me, lovers laugh at me, the white
waves call me to folly and the desert calls
me to doom and the beggar refuses
my gift and my children curse me.

I am not yet born; O hear me,
Let not the man who is beast or who thinks he is God
come near me.

I am not yet born; O fill me
With strength against those who would freeze my
humanity, would dragoon me into a lethal automaton,
would make me a cog in a machine, a thing with
one face, a thing, and against all those
who would dissipate my entirety, would
blow me like thistledown hither and
thither or hither and thither
like water held in the
hands would spill me.

Let them not make me a stone and let them not spill me.
Otherwise kill me.

Ennek a versnek nem találtam más magyar fordítását, csak egyet. Itt. (pont a közepén) Jánosy István követte el. Nekem nagyon nem tetszik, ritmusilag totál nem ad vissza semmit. De az eredeti egy csoda.

Azt hittük, már rég alszik, és
egyszerre frissen, hangosan
megszólalt a szomszéd szobából
Lóci, a kisfiam.
„Anyuka, kit temetnek el?”
– kérdezte; és mi, a nagyok,
összenéztünk, és a szemünkben
veszély volt és titok,
hogy mire gondol Lóci és
mitől fél, hol jár az esze,
s a meglepetés zavarában
nem felelt senki se.
„Kit tesznek le a föld alá?”
– sürgette most már a gyerek.
„Azt, aki meghalt”, – szólt az anyja
gyorsan és nevetett.
„A-azt?” – békült meg a kicsi,
felejtve minden rossz gyanút.
„Csak azt?… Akkor jó!” – tette hozzá
és most már elaludt.

(Szabó Lőrinc)

Ha a haláltéma tabu, és egymás között sem tudunk könnyen beszélni erről a témáról, hogyan tudnánk a gyermekeknek szólni róla? Pedig alaktalan félelmek, gomolygó gondolatok már egészen kis korban is előjönnek a gyermekben akkor is, ha közvetlenül, családtagjai révén nem tapasztalja meg az elszakadás veszteségét.

Erről van szó a pszichos háát… beadandó-féleségemben. Szerintem ez egy igenis jelentős és aktuális kérdés, de most egyszerűen kidőlök mindjárt, puff ledőlök a székről, nem sikerül egy értelmes mondatot kipréselnem magamból ez ügyben, pedig itt ülök egy ideje és bekszpészelek egyes mondatrészeket, de ettől sem lesz jobb a dolog, inkább aludni térek, pedig lenne mit leírnom ide, jó saját véleményt, de ezt bebuktuk.

Az előző posthoz azért kíváncsi lettem, volna a köz véleményére. Dehát hüm. Majd ha a pszichológia szemináriumra szánt alkotásomat rakom fel, nahát… Blömblömm.