Ízelítőnek íme néhány kép. Jó volt nekünk. Beee! Rákattintva a kép jó nagy lesz.

Aki mostanában fog repülni, ne vigyen sajtot (!) a kézipoggyászában, mert elveszik tőle, sajtot ugyanis nem lehet felvinni a fedélzetre. Öngyújtót igen. Logikus. Illetőleg, bő nadrágban és lyukas zokniban sem tanácsos menni.  A boeuvais-i reptér a világ legszörnyűbbike, ha ott terrirosta robbant, megérdemli. Ha Ferihegy 1 Barbie reptér, akkor Boeuvais meg lego. De ha hat darabra esik szét a mobiltelefonod mikozben zokniban és bő nadrágban grasszálsz át a fémdetektorkapun (?), akkor egy kedves vámos összerakja a telefonod, míg te az öveddel bajlódsz. De a sajtot azért mégiscsak felejtsd el!

Olyannira vagyok gyűrött, hogy reggel 5-kor még a rue Rodier 48-ban húztam le az ágyneműmet mobiltelefonnal világítva, hogy a brit backpackeröket, akik tegnapelőtt rájöttek arra, hogy ha kifordítják az alsónadrágjukat, akkor az kétszer lesz új (!), ne ébresszük fel, majd a 21 kilós bőröndömet cipeltem a metrólépcsőkön, aztán a legó reptéren sokat álltam sorban és az esőben felmásztam a gépre, ahol a böllérarcú sztyuárdesz szerintem durvább volt, mint a nagyon nagy orrú nő, aki viszont a Peti szerint volt nagyon durva, Ferihegyre kijöttek anyáék, hazafuvaroztuk a félholt kedvesemet és én meg hazajöttem húslevest enni. Mint említettem, a gyomromban buli volt a hír hallataán, hogy ma nem kebabot eszem a sex negyedben (öhhmm) és most itten írok. Ennyi. 

Ja, az új kedvenc szavam az, hogy menőség.

Na itt vagyok megen. Mar annyira nagyon faradtak vagyunk, hogy ejha. Az eperlekvaros baugette sem olyan hivogato, mint elso reggel volt es a felkeles is nehezebben megy. Cserebe csudajo helyeken voltunk, vettunk sok szep konyvet es gyonyoru nyaklancot es fulbevalot – az utobbit csak en. Nagyon hangulatos hely ez a woodstock, az uj brit szobatarsaink mar legalabb furdenek, nem ugy mint a kover kinai lany, de szerintem igy is annyi valtasruham van, mint 5 bagpackernek osszeveve.

A Pompidou szuper, a d Orsay is, a Louvre annyira nem tetszett, bar a Mona Lisa pont rank nezett!! Bovebb infoert a Peti blogjaban.

Szegeny recepcios fiu itt ul, mindig ejszakazik es reggeli kozben valtja fel egy lany.

Finom a brie, magas az Eiffel torony es nagy a parizsi metro, de ezeket tudtuk. A parizsi lanyok nagyon csinosak, a fiuk pedig izlesesen oltozkodnek. Ma haromszor neztek minket francianak. Nincs osszefugges.

Itten vagyunk a nagy Parizsban de nem postolok; mert meghalok az osszekutyulodott billentyuzettol pont

Jo nekunk mindenki irigykedjen pont
Ennyit akartam csak pont

Az utazásig hátralevő órák száma fordítottan arányos anyukám aggodalmának mértékével. Anyukám aggodalmának mértéke fordítottan arányos lelki nyugalmammal.

Anykám most elment lakatot venni a hátizsákomra (!), s most azon aggódik, hogy majd a lelakatolt zipzáron belül lévő rejtett zsebbe helyezett, majd mégeszer becipzározott  pénztárcámat úgy fogják ellopni, hogy kivágják a táskámat.

Arra gondotam, itthon maradok, berakok egy ismeretterjesztó filmet Páriszról és eszem egy seven days croissant-t. (?). Apukám ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy bukósisakot is húzzak a fejemre, hátha erre jár egy meteor. 

I was a perfectly normal trilingual child in a family with a large library – mondta Nabokov.

***

Hiába írom bele a hibafüzetbe kétszer is, hogy javítsák meg a csapot, egy hete folyik a víz. A karbantartók ugyanis fiktív hibákat irkálnak be a füzetbe, majd kipipálják őket, és mindneki örömmel konstatálja, milyen jól rendbehoztak mindent.

***

Ma nem ülntem le egy ismerősömhöz az ebédlőben, mert mellette ült egy nagyon öreg néni, és nem tudtam ránézni, annyira csúnya volt. Nagyon rossz most.

***
Egy hét múlva ilyenkor Párizsban leszek.

***

Az utóbbi négy nap mindegyikén tanítottam, de még mindig nem vagyok gazdag.

***

Mindnekiről mindent meg lehet tudni az internetről..
.

Amúgy találtam egy érdekes blogot, (mi lenne, ha az elte egyetem lenne), amely olyasfajta kérdésekkel foglalkozik, mint:

• miért nincs az ELTE-n óvszerautómata
• milyen jók az új padok az A előtt
• a Szabó Ervinben sokan tanulnak

Bónusz: az oktatási dékánunk nem fennhéjjázó.Még szerencse.

Persze ilyen blog is kell. Érdekesnek mindenképpen érdekes.

Nahát Viki! – mondta, miközben megérintette a dagadt kövér teltkarcsú  lány hasát – Te gyereket vársz?

Viki természetesen nem.

Így égett Camden.

Amúgy kezdem úgy érzeni, hogy a világ angolul még nem beszélő felét én fogom megtanítani, ami szuper, csak kéne sok víz hozzá, mert kiszárad a torkom.

És amúgy ezeket kéne ma a táskámba pakolni: három verseskötet (2 Nádasdy, 1 Ted Hughes), egy nyelvkönyv (alapmű: Dohár), egy regény (keménykötés, ötszáznegyven oldal, nagyalapú – amúgy Nádas), egy hatalmas falinaptár (légifelvételek etióp vulkánról, svájci gleccserről, német folyóról – minek?!) , egy bevásárlószatyornyi kupak (igen, azt is gyűjtöm), sok ruha, amit értelmetlen volt hazahoznom (két szoknya, három harisnya meg úszószeműveg, úszóspaka, mikor betegen jöttem haza, gyógyulni) és persze kaja (sültkacsa és káposzta). Ilyenek. Tényleg már csak egy fogas kellene és Mary Poppins bekaphatná. De az még nincs. Egyelőre.

Beszarok. Itt nyüszítek, hogy így-meg úgy London, erre jön a brékingnyúz, hogy ég Camden Town. Pont Camden Town. Beszarok. Úristen.

 Ezt a képet most kaptam egy cimborámtól. Annyira fura, hogy attól még, hogy én nem vagyok ott, az a város ugyanúgy létezik, ugyanúgy járnak a buszok, a metrók, az emberek boltba járnak, parkban ücsörögnek. Pedig én már rég eljöttem. Hogy lehet ez?!! Azt gondoltam, hogy a hazautazásom utáni hetekben/hónapokban még természetes, hogy visszavágyom, és ez az érzés majd idővel elhalványodik, majd elmúlik, mintha csak álmodtam volna az egészet. De már másfél éve itthon vagyok és még mindig gyakran álmodo(zo)m róla, hogy ott vagyok. És minél régebb óta vagyok itthon, annál jobban vágyom vissza.

Hiányzik London.