“Állítólag azért ment Amerikába, mert az egyik egyetem mikrobiológiai tanszékén állást kapott. A versírással soha nem tudott felhagyni. Állati sejtekből konstruált költeményeket. Az így létrejött Háy által kifejlesztett microscope-poetry óriási hatást gyakorolt a már agonizáló kísérleti költészetre. Úgy tűnt, hogy a sejtversek befecskendezése az elrákosodott költői szövegekbe megakadályozza a betegség burjánzását, és egyfajta eredeti helyzet helyreállítását is lehetővé teszi. Sajnos Háy személyes életére nem hatott gyógyítólag a microscope-poetry, mert ezzel tönkretette az egyetem egyik legdrágább kísérletét. Az egyetem beperelte. Háyt elítélték. A börtönben megsemmisítette a sejtversek dokumentációját, és öngyilkos lett.”
A Kedvestől megkaptam pszeudoajándékként, de mégis meglepetésként Háy János Meleg kilincs című kötetét, amely az elmúlt tizenegynéhány év (főleg) verseinek válagatását tartalmazza.
Mint például: Marcel Duchamp Hangot Kakál (Ó)
És nagyon el lett találva, mellesleg.
Csak akkor eszméltem rá az eset furcsa mivoltára, mikor elolvastam a táblát. Szociális Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat. És akkor lepörgött bennem, hogy igen, én édesapámmal jövök ide egy pszichológushoz és egy csalágsegítőhöz, hogy adjanak tanácsot és segítsenek.* Mikor ezt a gondoltatot megosztottam apával is, mindketten jót nevettünk.
Pedig nem volt min.
* A Nevelési feladatokra való felkészülés fantázianevű órán tartott kiselőadásomhoz kértem segítséget.
Elsétáltam egy futár őrizetlenül hagyott motorja mellet. Kedves lány volt – ó igen, nagyon aranyos – na, örülök neki - hallottam az ottfelejtett vókitókin keresztül.
A lány ott ült velem szemben az unalmas szemináriumon, unatkozott ő is. Aztán kapotte egy sms-t és egész órán fülig ért a szája.
Várjuk, várjuk. Biztos nem lesz olyan jó, mint a Despair mondjuk.
Éreztem, hogy valami puhára tévedt a lábam, lenéztem a földre. Egy használt alsónadrágrágon álltam, egy szobában három számítógéppel, ágybetétekkel, konzervkukoricával és plafonról lógatott szárítóval. Szeretek a koliban nyomtatni. Meg szimplán élni. Mert mint tudjuk, kollégiumban lakni életérzés. Ugye.
Tegnap megtudtam például, hogy Pilinszky ajánlott verset Ted Hughes-nak, és azt is, hogy Sarkadi kimászása/kiugrása/kitévedése az ablakpárkányról Kondoréknál történt.
Édesanyámnak születsénapja van, ami azt jelenti, hogy megtelik giccsekkel a ház. Anyát előszeretettel köszöntgetik fel a tanítványai és ilyenkor mindig kap egy-két érdekes fura elképesztő (erre nincs megfelelő jelző) ajándékot, ami az üvegasztalon díszeleg pár napig, amíg már végképp nem bírom, aztán berakom a könyvek mögé a tavalyiak mellé. És akkor egy évig nyugi. Mindig azt hiszem, hogy már többé nem tudok megdöbbeni, de aztán mégis.
Az idei különdíjas – figyelem, most a vizuális képességek komoly igénybevételére lesz szükség – egy gyertya rózsaszín felespohárban, amit egy fekete műanyag virágdíszítéses kovácsoltvas-utánzat vesz körül. A nyertes pedig egy kulcstartóként is funkcionáló hamutál (esküszöm!), összecsukható, alumínium, kb 5 cm átmérőjű, ha megnyomod az oldalán lévő gombot, akkor kettényílik és egy cigarettatartó kis pöcök is kiugrik jobb oldalon, a tetejére turulmadár vésve.
Félreértések elkerülése végett: nagyon kedvesek a gyerekek, hogy így figyelnek anyára és tényleg örömöt akarnak szerezni, énekelnek, virágot hoznak, rajzolnak, szóval egészen megható, de emellett nem tudtam elmenni.
Hűtőt takarítunk. Meg minden mást. Most. Úgy, hogy voltunk kick-box aerobicon (!) és olyan fitt vagyok, hogy mindjárt belehalok. Éljünk mi!
