Rohantam a felüljárón, mindenki rám várt, a sofőr anyukámmal cigizett. Ide, ide! Ide ülj! Ide gyere! Féloldalasan ültem a külső székben, ott, ahova mutatták, lógattam a kopogós csizmámat és banánt ettem. Éhes voltam. És álmos. Hegy-al-ja-út. A csizmám orra saras maradt. Em-ká-bé-bank, bu-da-pest- bank. Fájt a fejem. Egy csomó krémet rányomtam a vattára, így is nehezen jött le a szemfesték. Pedig tényleg csak öt percre nyomtam le az órát. Ter-éz-vá-ro-si-ru-ha-tisz-tí-tó-sza-lon.
Fújták a rézfúvósok a rézfúvójukat, festette a homokfestő a homokot: táncosnőt, oroszlánt, torreádort, fújták a rézfúvósok a kagylójukat, énekeltek a rézfúvósok. Hosszú volt a sor a mosdónál, kirohantam egy kakaóscsigáért a sarki boltba, az eladó elfojtott hangon kínálgatta az üdítőket és a cigarettát, nem vagyok szomjas, nem dohányzom, köszönésnél azért rám kacsintott, mosolyogva futottam vissza, kopogott a cipőm a lépcsőn, fáztam, a kabátom a buszban maradt. Én csak azért ettem meg a csipszet, hogy ne boruljon ki a táskámba. Néztem a múmiát, nézték a múmiát. Néztem a bronzszobrot, nézték a bronzszobrot. Néztem a skarabeuszokat, nézték a skarabeuszokat. Ez olyan unalmas, én már voltam itt, láttam a festményeset és a görögiset is. Megfoghatom a kezed? Én is ilyen hajat szeretnék! Mielőtt a kisfiú kihányta a pattogatottkukoricát, leszálltam a buszról a rizskókkal, a csirkecombokkal és a krumplipürével.
Most, hogy egész Budapesten Barack Obama szól, meg a hutuk és a tutszik, Gáza, Oroszország, netán Alice Walker, nemám popdalok vagy kevésbé popdalok, most, hogy ezek szólnak bele a fülembe a metrón, meg a buszon, a büfében, a boltban, a Magyar Nemzeti Bankban, most néha (heti háromszor kábé) eszembe jut, hogy én annyira nagyon figyelek a világra, hogy nem veszem észre, ha utánamkiabál egy ismerős.
Ugye aki inkább élőben nézi a történelmet, mintsem hogy tanulja, az magára vessen, ha kicsúsztatja a vizsgaidőszakát. Yes, I can.
És akkor ott ültem az eldugott épület eldugott folyosójának eldugott termében, egy hosszú asztal legvégén, a tanár egy szót sem szólt, csak bekapcsolta a cd lejátszót, ültünk némán három percig és hallgattuk a marokkói zenét, amiről én akkor még nem tudtam, hogy marokkói, de ő már tudta, és az arab zene amúgy teljesen elviselhetetlen, borzasztó, és mi ezt hallgattuk három percen keresztül. És mikor ebben a három percben hallgattunk, én a Katára gondoltam, hogy hogy utálja ő is az arab zenét, meg arra, hogy Angliában volt egy fülbevalóárus, akinél nagyon bóvli fülbevalókat lehetett venni, olyanokat, amik tönkrementek két hét alatt, és abban a boltban mindig bömbölt az arab zene, mert arab volt az árus, és utáltam bemenni és rossz minőségűek voltak a fülbevalók, de én azért mindig bementem, ha arra jártam és vettem fülbevalót és azok közül a fülbevalók közül már egy sincsen meg rég. És akkor lenyomta a stop gombot és megkérdezte, milyen hangszereket hallottam ki, de én csak olyat hallottam, ami nem volt benne, olyat, hogy qanun meg dabruka, pedig csak lant volt benne meg riq, a riqet azt kihallottam és az ütemes tapsot is, de azt már csak akkor, mikor mondta, hogy ez nem hangszer, hanem?. És mikor kimentem, a lányok körülálltak, hogy mi volt? és odadugták a fejüket, hogy jobban hallják, hogy nem kell félni, én még kottát olvasni sem tudok és amúgyis laza a tanár, de akkor szaladt a tanár, hogy nem írta fel a nevem, mégis hogy hívnak. És akkor mondtam neki, hogy hívnak és akkor visszament és felírta biztos.
Alice Walkert olvasok és Bessie Smith-t hallgatok a Budaörsi út mellet, és még magam előtt is próbálom tenni a fejem, hogy egy ici-pici fogalmam azért mégiscsak van. Természetesen nincs.
Fekszünk az ágyainkon a szoba két végén, pont egymással szemben, az én hátam a falnak támasztva, sőt nem is a hátam, csak a nyakam, annyira lecsúszom, hogy a térdem hajlata bőven eléri a széket, amire felteszem a lábam. Az Ági meg a radiátornak dől, kivéve, ha mondom, hogy tekerje fel a fűtést, mert akkor túl meleg neki és inkább féloldalasan fekszik és a jobb kezére támaszkodik, utána meg mondja, hogy zsibbad. Ő néha felsóhajt, hogy leszbikus vámpír vagy meleg pszichopata, én meg néha mondom, hogy 460 ezer halott meghogy Úr isten és akkor megint csend van, amíg fel nem állunk egy kekszért.
Na ez volt tavaly. Lássuk, mi hány százalékban valósult meg….
1. Átmegyek az összes vizsgámon: 100%.
2. Heti legalább egyszer elmegyek tornázni: 350%
3. Megírom a szakdolgozatomat: 1% – de márciusig van idő…
4. Leszokom a dohányzásról: 100%
5. Kitalálom, mi lesz velem, ha befejeztem az egyetemet: 100%.
6. Kevesebb ruhát vásárolok: 2%
7. Lenyelvvizsgázom németből : o% – de ez össze függ az 5. ponttal, ami viszont 100%-ra sikerült.
Az idei terv pedig, hogy nincs terv, illetve a 3. és a 7. pont, valamint az 5. megvalósítása.
