Három hete Beckettet olvasok, és ha úgy adódik, még egy kis Glen Hansardot is hallgatok hozzá. Ezért merészkedtem azt feltételezni, hogy ennél lejjebb már nem, ennél beljebb már nem. Tévedtem.
Merthogy múlt héten mondta a márkendrúz, hogy az elkövetkezendő két módszertan szemináriumot magunknak kell megtartani, méghozzá Summerhill jegyében, és akkor jó lesz, mert nekünk lesz demokrácia, neki meg lesz utazás. Mindezeket azok után mondta múlt héten, hogy miközben szerelmes dalok szóltak a háttérben, ő az asztalon ülve hagymát hámozott és Carol Ann Duffy verset szavalt. (Nem élek pszichoaktív szerekkel. Egyelőre.) Múlt héten demokratikusan szavaztuk, így ma demokratikusan a Csendesbe mentünk, ahol demokratikusan csevegtünk a hibajavítás demokratikus módjairól, a falról demokratikusan lógó barbie babák és mecsbokszok előtt. És az is milyen érdekes, hogy az a lányzó, akit már jó egy éve elkönyveltem illetlennek, mert vissza se köszönt a bunkó, pedig egy órára jártunk, szóval ő egy ikerpár egy tagja. A másik, ugye.
Budapesten nemhogy hírek vagy kevésbé popzene, de az ég egyadta világon semmi sem szól. Tök kuss van. A nyolc gigabájtból lett húsz megabájt, ebből próbálom kihozni, amit lehet. (Nem lehet semmit.) Úgy érzem magam, mint az öreg Ekdal az erdejében. Úgy se.
Milyen haja van a kislánynak, fehér embernek ilyen nincs mondta a bácsi félig suttogva, mikor beléptem a heti tizenkét percemre. Meg aztán azt is, hogy még egy negyven éves korral is kiegyezne, akkor is, ha megvonnák tőle az utazási kedvezményt. Maximum nem utazna, nagy ügy. A pelenkamosásból kiokított férfi ma egyedül volt és csak nézett előre.
12 percben mindent meg lehet beszélni. Meg lehet az építkezést. Hogy áll? Hogy állna, szarul. Másfél perc. Meg lehet a gyerekeket. Már huszonévesek. Akkor nem pelenkások már. Hát nem. Négy perc. Meg lehet amikor a gyerekek kicsik voltak. Régen nem volt eldobható a pelenka. Mosni kellett, mi? Ja, az volt a jó program. De nem mostam ám mindig. Ami híg volt, azzal nem szaroztam, kidobtam egybe. De ami kemény maradt, azt lehúztam a wc-be, aztán meg beáztattam. Külön áztak a pisisek, külön a kakisok. De nem is volt ilyen drága? Nem. A Cseszlovákoknál 20 forint volt egy, itthon meg hatvan. Majd hülye lettem volna. Nyolc perc. Meg lehet a munkatárs válását. Mondtam neki, úgyis újranősül, most csak a szája nagy. Kilenc és fél perc. Meg lehet a nagy meglátásokat. Hát a válás nem hiányzik a hétköznapokból. Se anyagilag, se lelkileg. Tíz perc. Az utolsó két percre már nem emlékszem, mert akkor bejöttek a lányok és a szoláriumcsövekről beszéltek. Utoljóra az Andi néni alatt cseréltek ki őket. Alig fognak. Nyolc perc, aztán mintha nem is mentél volna. Tizenkét perc.
