1.

Elég fiatal volt a fiú, olyan 19 lehetett, látszott rajta, hogy angol, a ruháján is, meg ahogy a lábát emelte, az olyan angolos volt. Melléálltam a zebránál, és amíg zöldre váltott a lámpa, levette a pulóverét. Pontosabban a fejét már menet közben húzta ki a pulóverből, a zebra felénél tartottunk már, mikor végzett. Arra ment, amerre én, aztán nem is figyeltem, elkanyarodott talán, én meg azon gondolkodtam, merre menjek tovább. Volt másfél órám. Végül befordultam a kedvenc kis utcámba, a Café Rouge mellett, ahol két nappal később megittam fél pint sört egy lánnyal, akivel egy napon születtünk, szóval ott befordultam balra. De hétköznap lévén zárva volt a régiségkereskedő boltja, és ahelyett, hogy kipakolta volna a nagy dobozait az utcára és nagy hangon mondta volna, mi mennyibe kerül, lakat lógott az ajtaján.

Már indultam vissza a főútra, mikor láttam, hogy nyitva van az antikvárium. Mikor beléptem még nem láttam senkit, de ahogy haladtam a könyvekkel teli polcok között, hallottam a beszélgetést. Aztán amikor a polc végére értem megálltam és előre dőltem kicsit úgy, hogy a lábam meg a derekam még a polc mögött maradt, de a törzsemet előredöntöttem, a fejem pedig enyhén jobbra fordítottam. És mondtam, hogy hello.

Mondta a könyvkereskedő is, hogy hello, a fiú, aki a lámpánál levette a pulóverét meg csak odanézett, ő nem mondta, hogy hello. Beszélgetett tovább a könyvkereskedő és a fiú, aki a lámpánál levette a pulóverét, én meg csak nézegettem a könyveket. Aztán mondta a könyvkereskedő, hogy segíthet-e, én meg mondtam, hogy csak nézelődök, ő meg mondta, hogy itt könyveket lehet kapni, én meg mondtam, hogy ezt jó tudni.

Aztán gyorsan meg akartam mutatni, nehogy megint Agatha Christie-t ajánlanak, mert az könnyű olvasmány egy külföldinek, szóval meg akartam mutatni és kérdeztem, van-e valami Beckett-től. Nem volt. Aztán a könyvkereskedő elkezdett beszélni Beckett regényiről, én megint csak meg akartam mutatni, felsoroltam a címeket. Közben a fiú, aki a lámpánál levette a pulóverét, mondta, hogy vissza kell mennie az iskolába. És visszament. A könyvkereskedő megmutatta a polcot, ahol a színházzal kapcsolatos szakirodalmakat tartja, de sem volt nekem való könyv, ezt mondta, de ezért odahúzott egy sámlit, felállt rá, és a legfelső polcról kezdett leszedegetni könyveket és közben Stoppartról beszélt és az Arcadia-ról meg Sztanyiszlavszkijról.

Aztán megtaláltam Esslint, annak megörültem, a könyvkereskedő mondta, hogy régi, én meg mondtam, hogy nem baj, megveszem, ő pedig adott 50 penny kedvezményt, amiért olyan kitartóan kerestem. És kimentem és arra gondoltam, hogy egyszer sem kérdezte meg tőlem where are you from, Beckettről mesélt inkább. Végre.