július 15, 2009

1.

Elég fiatal volt a fiú, olyan 19 lehetett, látszott rajta, hogy angol, a ruháján is, meg ahogy a lábát emelte, az olyan angolos volt. Melléálltam a zebránál, és amíg zöldre váltott a lámpa, levette a pulóverét. Pontosabban a fejét már menet közben húzta ki a pulóverből, a zebra felénél tartottunk már, mikor végzett. Arra ment, amerre én, aztán nem is figyeltem, elkanyarodott talán, én meg azon gondolkodtam, merre menjek tovább. Volt másfél órám. Végül befordultam a kedvenc kis utcámba, a Café Rouge mellett, ahol két nappal később megittam fél pint sört egy lánnyal, akivel egy napon születtünk, szóval ott befordultam balra. De hétköznap lévén zárva volt a régiségkereskedő boltja, és ahelyett, hogy kipakolta volna a nagy dobozait az utcára és nagy hangon mondta volna, mi mennyibe kerül, lakat lógott az ajtaján.

Már indultam vissza a főútra, mikor láttam, hogy nyitva van az antikvárium. Mikor beléptem még nem láttam senkit, de ahogy haladtam a könyvekkel teli polcok között, hallottam a beszélgetést. Aztán amikor a polc végére értem megálltam és előre dőltem kicsit úgy, hogy a lábam meg a derekam még a polc mögött maradt, de a törzsemet előredöntöttem, a fejem pedig enyhén jobbra fordítottam. És mondtam, hogy hello.

Mondta a könyvkereskedő is, hogy hello, a fiú, aki a lámpánál levette a pulóverét meg csak odanézett, ő nem mondta, hogy hello. Beszélgetett tovább a könyvkereskedő és a fiú, aki a lámpánál levette a pulóverét, én meg csak nézegettem a könyveket. Aztán mondta a könyvkereskedő, hogy segíthet-e, én meg mondtam, hogy csak nézelődök, ő meg mondta, hogy itt könyveket lehet kapni, én meg mondtam, hogy ezt jó tudni.

Aztán gyorsan meg akartam mutatni, nehogy megint Agatha Christie-t ajánlanak, mert az könnyű olvasmány egy külföldinek, szóval meg akartam mutatni és kérdeztem, van-e valami Beckett-től. Nem volt. Aztán a könyvkereskedő elkezdett beszélni Beckett regényiről, én megint csak meg akartam mutatni, felsoroltam a címeket. Közben a fiú, aki a lámpánál levette a pulóverét, mondta, hogy vissza kell mennie az iskolába. És visszament. A könyvkereskedő megmutatta a polcot, ahol a színházzal kapcsolatos szakirodalmakat tartja, de sem volt nekem való könyv, ezt mondta, de ezért odahúzott egy sámlit, felállt rá, és a legfelső polcról kezdett leszedegetni könyveket és közben Stoppartról beszélt és az Arcadia-ról meg Sztanyiszlavszkijról.

Aztán megtaláltam Esslint, annak megörültem, a könyvkereskedő mondta, hogy régi, én meg mondtam, hogy nem baj, megveszem, ő pedig adott 50 penny kedvezményt, amiért olyan kitartóan kerestem. És kimentem és arra gondoltam, hogy egyszer sem kérdezte meg tőlem where are you from, Beckettről mesélt inkább. Végre.

One Response to “”

  1. slow Says:

    Isten hozott újra az ékezetek világában! :)


Leave a Reply