Tíz percig hallgattam azt a kurva Jamiroquai dalt, amit három éve is untam már, három és félszer hallgattam végig, mikor végre elhakult és kérdezte a női hang a nevem meg anyukám nevét meg még végezetül azt is, nem akarok-e ingyen internetbank szolgáltatást igénybe venni, de itt már azt hittem, elsírom magam, de mégis inkább csak felnevettem, mint ahogy általában nevetek, ha sírni akarok, és csak annyit mondtam, hogy elnézést, de jelenleg ez a dolgog foglalkoztat legkevésbé.

Mert akkor tényleg nem az internetbank foglalkoztatott, hanem az, hogy állunk a Blahán, péntek este fél 11 van,  nézzük egymást, hogy akkor most, hogy az összes kukát átnéztük a téren, kétszer is, most akkor hogyan tovább. A nyolcadik kerületi rendőrkapitánysággal volt tovább, a vézna rendőrrel, akinek a tányérpaskája túl nagy volt a fejére és a homlokába csúszott, a váróteremmel, ahol kifakult  hogyan előzzük meg a diszkóbaleseteket és vigyázzunk a gyalogosokra tablók lógtak, életunt ügyintézővel és jegyzőkönyvvel, diszkózenét hallgató ügyeletesekkel és végső beletörődéssel.  Így volt tovább.