Most vagy  a szomszéd cigánygyerekek játszanak vagy a Corvin Mozinál van ünnepi műsor vagy tényleg lőnek.

Próbáltunk lemaradni az ijesztgetős amerikaiaktól és a mindent végigvakuzó kopogós cipőjű lányoktól, de ez abban a zárt térben, valljuk be, viszonylag nehéz, ígyhát sorra összetalálkoztunk mindegyikükkel.  A padló és a fal is nedves volt, a párás levegőtől mégjobban összeugrott a hajam. A petróleumlámpa* nála volt, én csak mentem utána, ha találtunk egy térképet, azt megvilágította és mutatta, merre kell továbbmenni. Én persze értőn bólogattam, mintha tudtam volna, de hát honnan is tudhattam volna, hogy abban a vak sötétben merre van az innen oda. De nem panaszkodtam, mert  a helyzet még pont elviselhetően romantikus volt, merthát én szerveztem jól, hogy még pont elviselhetően romantikus legyen, meghát na, a  bő két órával azelőtt elfogyasztott másfél darab dizájnsüti már ott emésztődött a gyomromban és azért se panaszkodtam nagyon. Mindent én szerveztem jól,  az emésztést leszámítva, de az is jó volt.

*szerintem az akkor is petróleumlámpa

Ha mesefigura lennék, akkor most az lenne, hogy rohanok az égő hídon, nem tudom hova, csak futok, amilyen gyorsan csak tudok, de nem jó, mert ahogy emelem a lában, a tűz mindig belekap a sarkam végébe. De ez nem olyan Disney-s mese lenne ám, hanem olyan gonosz japán. Nagy lenne a szemem is.

Réka, mi van ma, valami krapek bekavart és azon jár az eszed vagy mi, nagyon nem vagy ma  itt fejben, kérdezte tolatás közben nem, nem, dehogy krapek, csak hát az élet súlya mondtam kicsit magamon is nevetve, ő bólintott, hogy jó, akkor már érti, és közben kinyúlt a letekert ablakon, hogy finoman eltolja a  bólyát a tükörtől.

Jó, leszarom, leülök ide a buszmegállóba és lecserélem a magassarkúmat a Tiszára, gondoltam jól, úgyse tudom, milyen buszra szálljak, inkább legyalogolok a Gellért-hegyről. Ez pont húsz perccel azután volt, hogy megittam a második pohár boromat, 40 perccel azután, hogy megettem egy tál sajtot, két órával azután, hogy az utolsó előadásnak is vége volt, 7 órával azután, hogy a márkendrúz bemutatott az egyik előadónak, min vánofmájbesztmetodolodzsisztyúdents, tizennégy órával azután, hogy megkaptam a kitűzőmet a nevvemmel meg a terem kulcsát, tizenöt és fél órával azután, hogy szólt a rádió és kávét ittunk, huszonhét és fél órával azután, hogy áthozta a maradék cuccomat, huszonkilenc órával azután, hogy a kezembe kaptam a kulcsokat, négy nappal és kilenc és fél órával azután, hogy vezettem a Hungária körúton, egy hónappal és két nappal azután, hogy elkezdtem ingázni az otthonom és Budapest között.