Mikor már ki voltak vagdosva a magyar, a brit és az amerikai zászlók is, és az interakítav tábla éppen töltött be, kihasználtam az időt, hogy beállatsam a magnót. Oké, 14th track, szuper, felálltam a guggolásból és ott volt, nézett rám, nyújtotta a kezét, mosolygott, és mondta a nevét is, én is nyújtottam a kezem, nem mosolyogtam, és a nevemet sem mondtam, nem vagyok benne biztos, hogy meg tudtam volna megmondani, ha eszembe jut, hogy most mondani kéne, még akkor sem, de nem jutott eszembe még az sem, hogy itt most a nevem jönne elvileg, mert ott állt  és mosolygott és nyújtotta a kezét felém az igazgató, hogy akkor ő most megnézi ezt. És akkor becsöngettek és leültek és én mondtam, hogy gud morning evriván szitdán plíz és megkérdeztem, ki emlékszik, mit tanultunk tegnap és egyszerre 8-9 helyről jöttek a szavak és a jelentkezések is és én nem győztem kapkodni a fejem, mert nézetek rám és jelentkeztek és mikor megkérdezntem, hogy ki nem csinálta meg a házit, akkor már tudtam, hogy ez egy párhuzamos dimenzió, mert egy minuszt sem kellett adni, senki nem beszélgetett és rajzolt, hanem néztek egyenesen rám. És akkor utána ültünk hárman az igazgatóiban és én a kitűzött és megvalósított céljaimról beszéltem, és akkor bólogatott az igazgató, hogy igen-igen, jól van, és akkor az volt az egyetlen negatívum, hogy dobálgattam a hajam izgalmamban és azt nem kéne, legalábbis nem ilyen intenzitással, de akkor mondta a vezetőtanár, hogy hajdobálásról eddig szó sem volt, csakhát az izgalom, mégis, és akkor bólogatott az igazgató, hogy érti. És értette. És akkor kijöttem az épületből és esettt az eső, de én észre sem vettem egészen a Blaháig, akkor éreztem, hogy vizes a kabátom, és jé, és én különbenis, én ma levizsgatanítottam.