Lehet engem kirakni a koliból az utolsó félévre. Lehet egy fillérrel sem támogatni. Lehet egyszerre írni két szakdogát, nyelvvizsgázni, tanítani és vezetni tanulni, úgy, hogy otthonról ingázol. Lehet, hogy mindkét konzulensed leszar és az utolsó pillanatokban rohangászol utánuk. NADE! Én ma hazajöttem és leloptam az összes virágot a Facebook-on az ELTE kertjéből. És el is adtam őket. Velem nem lehet csak úgy packázni! Ám.

Mikor veled vagyok, mindig olyan technika óra hangulatom van mondta, majd kivágta a telephone ringet és a screamet, én pedig elmosolyodtam és tovább keresgéltem  a youtubeon péntek 13 trailereket.

Mikor már ki voltak vagdosva a magyar, a brit és az amerikai zászlók is, és az interakítav tábla éppen töltött be, kihasználtam az időt, hogy beállatsam a magnót. Oké, 14th track, szuper, felálltam a guggolásból és ott volt, nézett rám, nyújtotta a kezét, mosolygott, és mondta a nevét is, én is nyújtottam a kezem, nem mosolyogtam, és a nevemet sem mondtam, nem vagyok benne biztos, hogy meg tudtam volna megmondani, ha eszembe jut, hogy most mondani kéne, még akkor sem, de nem jutott eszembe még az sem, hogy itt most a nevem jönne elvileg, mert ott állt  és mosolygott és nyújtotta a kezét felém az igazgató, hogy akkor ő most megnézi ezt. És akkor becsöngettek és leültek és én mondtam, hogy gud morning evriván szitdán plíz és megkérdeztem, ki emlékszik, mit tanultunk tegnap és egyszerre 8-9 helyről jöttek a szavak és a jelentkezések is és én nem győztem kapkodni a fejem, mert nézetek rám és jelentkeztek és mikor megkérdezntem, hogy ki nem csinálta meg a házit, akkor már tudtam, hogy ez egy párhuzamos dimenzió, mert egy minuszt sem kellett adni, senki nem beszélgetett és rajzolt, hanem néztek egyenesen rám. És akkor utána ültünk hárman az igazgatóiban és én a kitűzött és megvalósított céljaimról beszéltem, és akkor bólogatott az igazgató, hogy igen-igen, jól van, és akkor az volt az egyetlen negatívum, hogy dobálgattam a hajam izgalmamban és azt nem kéne, legalábbis nem ilyen intenzitással, de akkor mondta a vezetőtanár, hogy hajdobálásról eddig szó sem volt, csakhát az izgalom, mégis, és akkor bólogatott az igazgató, hogy érti. És értette. És akkor kijöttem az épületből és esettt az eső, de én észre sem vettem egészen a Blaháig, akkor éreztem, hogy vizes a kabátom, és jé, és én különbenis, én ma levizsgatanítottam.

A lázadás az, ha Macmillan-es táskában viszed a  kölcsönkért német szótárt nyelvvizsgázni.

A szerelem az, ha este fél tizenegykor melletted térdel és radírozza ki a plakáton maradt ceruzanyomokat, amíg te filccel írod a másik plakátot.

A kimerültség az, ha álmodban az autóvezető-oktatód hivogat, hogy hol vagy már, miközben te tanítasz, de igazából épp vizsgáznod kéne.

Ha mesefigura lennék, akkor most az lenne, hogy rohanok az égő hídon, nem tudom hova, csak futok, amilyen gyorsan csak tudok, de nem jó, mert ahogy emelem a lában, a tűz mindig belekap a sarkam végébe. De ez nem olyan Disney-s mese lenne ám, hanem olyan gonosz japán. Nagy lenne a szemem is.

1.

Elég fiatal volt a fiú, olyan 19 lehetett, látszott rajta, hogy angol, a ruháján is, meg ahogy a lábát emelte, az olyan angolos volt. Melléálltam a zebránál, és amíg zöldre váltott a lámpa, levette a pulóverét. Pontosabban a fejét már menet közben húzta ki a pulóverből, a zebra felénél tartottunk már, mikor végzett. Arra ment, amerre én, aztán nem is figyeltem, elkanyarodott talán, én meg azon gondolkodtam, merre menjek tovább. Volt másfél órám. Végül befordultam a kedvenc kis utcámba, a Café Rouge mellett, ahol két nappal később megittam fél pint sört egy lánnyal, akivel egy napon születtünk, szóval ott befordultam balra. De hétköznap lévén zárva volt a régiségkereskedő boltja, és ahelyett, hogy kipakolta volna a nagy dobozait az utcára és nagy hangon mondta volna, mi mennyibe kerül, lakat lógott az ajtaján.

Már indultam vissza a főútra, mikor láttam, hogy nyitva van az antikvárium. Mikor beléptem még nem láttam senkit, de ahogy haladtam a könyvekkel teli polcok között, hallottam a beszélgetést. Aztán amikor a polc végére értem megálltam és előre dőltem kicsit úgy, hogy a lábam meg a derekam még a polc mögött maradt, de a törzsemet előredöntöttem, a fejem pedig enyhén jobbra fordítottam. És mondtam, hogy hello.

Mondta a könyvkereskedő is, hogy hello, a fiú, aki a lámpánál levette a pulóverét meg csak odanézett, ő nem mondta, hogy hello. Beszélgetett tovább a könyvkereskedő és a fiú, aki a lámpánál levette a pulóverét, én meg csak nézegettem a könyveket. Aztán mondta a könyvkereskedő, hogy segíthet-e, én meg mondtam, hogy csak nézelődök, ő meg mondta, hogy itt könyveket lehet kapni, én meg mondtam, hogy ezt jó tudni.

Aztán gyorsan meg akartam mutatni, nehogy megint Agatha Christie-t ajánlanak, mert az könnyű olvasmány egy külföldinek, szóval meg akartam mutatni és kérdeztem, van-e valami Beckett-től. Nem volt. Aztán a könyvkereskedő elkezdett beszélni Beckett regényiről, én megint csak meg akartam mutatni, felsoroltam a címeket. Közben a fiú, aki a lámpánál levette a pulóverét, mondta, hogy vissza kell mennie az iskolába. És visszament. A könyvkereskedő megmutatta a polcot, ahol a színházzal kapcsolatos szakirodalmakat tartja, de sem volt nekem való könyv, ezt mondta, de ezért odahúzott egy sámlit, felállt rá, és a legfelső polcról kezdett leszedegetni könyveket és közben Stoppartról beszélt és az Arcadia-ról meg Sztanyiszlavszkijról.

Aztán megtaláltam Esslint, annak megörültem, a könyvkereskedő mondta, hogy régi, én meg mondtam, hogy nem baj, megveszem, ő pedig adott 50 penny kedvezményt, amiért olyan kitartóan kerestem. És kimentem és arra gondoltam, hogy egyszer sem kérdezte meg tőlem where are you from, Beckettről mesélt inkább. Végre.

Én most azt szeretném a legjobban, ha olyan lenne az életem, mint a filmekben, mikor sok hónapot összesürítenek úgy, hogy megy alatta a zene, a főhős edz, tanul, kampányol, látjuk, hogy dolgozik keményen, én is így összesűrítve szeretnék dolgozni keményen, menne alatta a zene nekem is, olyan lehetne, mint a Notting Hill-ben, mikor Hugh Grant végigmegy a Portobello Roadon, és mire a végére ér, nyárból tavasz lesz, én mennék a könyvtárba, close-up-ok mutatnák, ahogy ráncolom a homlokomat és írok a számítógépemen, meg olyan is lenne, hogy előttem lenne a sok német könyv és koncentrálnék meg ejteném ki a szavakat, persze egyre jobban, és futnék is, esőben meg napsütésben, a levelek is megsárgulhatnának. És ez az összeállítás úgy érne véget, hogy megkapom a diplomámat és olyan hosszú lenne, hogy az Eye of the Tiger pont beférjen alá.

És akkor ott ültem az eldugott épület eldugott folyosójának eldugott termében, egy hosszú asztal legvégén, a tanár egy szót sem szólt, csak bekapcsolta a cd lejátszót, ültünk némán három percig és hallgattuk a marokkói zenét, amiről én akkor még nem tudtam, hogy marokkói, de ő már tudta, és az arab zene amúgy teljesen elviselhetetlen, borzasztó, és mi ezt hallgattuk három percen keresztül. És mikor ebben a három percben hallgattunk, én a Katára gondoltam, hogy hogy utálja ő is az arab zenét, meg arra, hogy Angliában volt egy fülbevalóárus, akinél nagyon bóvli fülbevalókat lehetett venni, olyanokat, amik tönkrementek két hét alatt, és abban a boltban mindig bömbölt az arab zene, mert arab volt az árus, és utáltam bemenni és rossz minőségűek voltak a fülbevalók, de én azért mindig bementem, ha arra jártam és vettem fülbevalót és azok közül a fülbevalók közül már egy sincsen meg rég. És akkor lenyomta a stop gombot és megkérdezte, milyen hangszereket hallottam ki, de én csak olyat hallottam, ami nem volt benne, olyat, hogy qanun meg dabruka, pedig csak lant volt benne meg riq, a riqet azt kihallottam és az ütemes tapsot is, de azt már csak akkor, mikor mondta, hogy ez nem hangszer, hanem?. És mikor kimentem, a lányok körülálltak, hogy mi volt? és odadugták a fejüket, hogy jobban hallják, hogy nem kell félni, én még kottát olvasni sem tudok és amúgyis laza a tanár, de akkor szaladt a tanár, hogy nem írta fel a nevem, mégis hogy hívnak. És akkor mondtam neki, hogy hívnak és akkor visszament és felírta biztos.

Na ez volt tavaly. Lássuk, mi hány százalékban valósult meg….

1. Átmegyek az összes vizsgámon: 100%.

2. Heti legalább egyszer elmegyek tornázni: 350%

3. Megírom a szakdolgozatomat: 1% – de márciusig van idő…

4. Leszokom a dohányzásról: 100%

5. Kitalálom, mi lesz velem, ha befejeztem az egyetemet: 100%.

6. Kevesebb ruhát vásárolok: 2%

7. Lenyelvvizsgázom németből : o% – de ez össze függ az 5. ponttal, ami viszont 100%-ra sikerült. 

Az idei terv pedig, hogy nincs terv, illetve a 3. és a 7. pont, valamint az 5. megvalósítása.

Azt mondom már három hete, hogy á a ó ú e é i ő ű,  ma meg már azt is, hogy félek én, mesém henyén halad, s felén e rémlegény belém harap, és jó nekem. Úgyhogy ezentúl mindenki vigyázzon, mert ar-ti-ku-lál-ni fo-gok.  Meg rekeszizomlélegezni. Durván.