A ruhákkal teli zsákot a jobb vállamra dobtam, mint a katonák a homokzsákot a gáton, mikor árvíz van, és már mentem is le a lépcsőn. A harmadik körnél már biztos voltam abban, hogy soha többé nem fogom azzal kezdeni a reggelt, hogy a tükör előtt állva azt mondom, nincs egy göncöm sem. Aztán levittem egy táskányi cipőt. A negyedik körnél már biztos voltam abban, hogy soha többé nem fogom azzal kezdeni a reggelt, hogy a tükör előtt állva azt mondom, nincs egy normális cipőm, ami menne ehhez a ruhához. Aztán levittem egy szatyornyi bizsut. Az ötödik körnél már biztos voltam abban, hogy soha többé nem fogom azzal kezdeni a reggelt, hogy a tükör előtt állva azt mondom, nincs egy normális ékszerem, ami menne a cipőmhöz, ami menne a ruhámhoz. A hatodik körben levittem a tükröt.
Minekután tegnapelőtt a szöget ütött a fejébe kifejezés új értelmet nyert, a tegnapi nap eredménye, hogy úgy ráléptek a bal lábamra (balettcipő vs magassarú csizma kövér lánnyal), hogy most az egész, úgy értem, hogy az egész, lábfejem kék, be van dagadva, és míg a jobb kezemmel a billentyűzetet nyomkodom, a ballal egy lejárt szavatosságú, ámde lehűtött sört egyensúlyozok a bal lábamon, abban a reményben, hogy így majd talán belefér a cipőbe.
Van abban valami báj, ha hajnali háromkor nekiesel az ágyadnak és egy szöggel úgy felkaristolod a homlokod közepét, hogy az újdonsült két centis sebhelyeddel úgy nézel ki, mint Harry Potter. Kivéve, hogy nem tud rálógni a hajad.
A mai döntés az volt, hogy főzök. Szóval benéztem a hűtőbe, hogy mit lehet megfőzni, és amit meg lehetett főzni, azt megfőztem, illetve -sütöttem. Mint például rizs (közös, nem a hűtőben) és tojás (nem az enyém, de a hűtőben) és sajt (az enyém és a hűtőben). Így készült a menü álá én: rántottás reszeltsajtos vegetás rizs. Kedvem szerint majonézzel ízesítettem. És csak fele annyira volt ám borzasztó, mint amennyire gusztustalannak hangzik.
Tegnap az erkélyen cigarettáztam. Egyszercsak kifújta a szél a kezemből az égő cigit. Leesett a földre, odagurult a kis réshez, amin keresztül leesett és az alattunk lévők erkélyére pottyant. Mire felszméltem, már csak azt láttam, ahogy a cigi az alattunk lévő erkély résén keresztül száll még egy emelettel lejjebb. Azt hiszen egy papírdobozban landolt. Ezek után egy órán keresztül füstszagot éreztem az erkélyen, olyan Ágnes asszony módra, persze.
Éreztem, hogy valami puhára tévedt a lábam, lenéztem a földre. Egy használt alsónadrágrágon álltam, egy szobában három számítógéppel, ágybetétekkel, konzervkukoricával és plafonról lógatott szárítóval. Szeretek a koliban nyomtatni. Meg szimplán élni. Mert mint tudjuk, kollégiumban lakni életérzés. Ugye.
Fű, megújult a wordpress nyitólap, de meglepődtem.
Szóval meg volt a BN. Bevallom, csütörtökre kidőltem. De! Volt boroskóla, bölcsészbotrány, kiscsillag, quimby, paso, padontáncolás, magamat jól leöntés, mást jól leöntés, mulatás, táncolás jó zenére, táncolás kevésbé jó zenére, táncolás szar zenére, zárásig maradás, sokáig készülődés, tüdőmet szétcigizés, Dórit a szobába felcsempészéssel egybekötött erkélyen borozás, folyosón házibor ivászat, Petivel koncertezés… Ilyen csudaságok.
Mindemellett a második tanár küldött el, hogy nem lesz a konzulensem. Ajjajj. Persze mindeketten hallatlanul kedvesek voltak, csak hát kisebb pánikorham újfent. Ha elintézem végre, igérem elárulom a témám.
